A Háros nevét viselő településrész ma Csepelhez tartozik, ám ez nem volt mindig így: Nagy-Budapest létrejötte előtt a terület Szigetszentmiklós része volt, a török kor előtt pedig önálló településként létezett. Az Árpád-kori Háros nyomai ma is a földben vannak, ám egy része előkerült, és Vöő Imre közbenjárására a lelőhely bekerült az országos adatbázisra. A képen valószínűleg az a Tettamanti Sarolta régész látható, aki a cikk szerint a megyei múzeum részéről megtekintette a lelőhelyet.
“Az elmúlt tavasszal házépítéskor a Nagy-Duna partján terméskő alapra bukkantak egy telek tulajdonosai. Ki akarták emelni a köveket, de azok egymáshoz voltak kötődve, malterozva. A család fiatalabb tagjai kíváncsiak voltak, hogy meddig és milyen mélyen van a fal, nekiálltak és elkezdték kiásni. Az eredmény: 130 cm-re elérték a fal alját és egy téglalap alakú építmény alapjai bukkantak Y e15. Amikor kiásták, rengeteg n középkori tégla, tetőcserép darabjai, padlótéglák és több emberi csontváz került elő. A leletekről és a falmaradványról értesítették a miklósi múzeumot D. Gere József asztalos unokái. A helyszín megtekintése után megállapították, a most előkerült falak a középkori Háros falu templomának tartozéka, a torony alapja. A szomszéd telken a föld alatt húzódik a volt Tere-Tóth féle földben a templom többi része. A megyei múzeum régésze, dr. Tettamanti Sarolta a helyszínt megtekintette és a rom feltárását érdemesnek tartotta és hitelesítette.
Régóta tudjuk, hogy itt templom volt, hiszen minden szántáskor szekérderéknyi terméskövet forgatott ki az eke: A föld gazdája pedig egy fél házra való terméskövet hordott be a faluba és ebből építette nádfödeles házát a múlt század közepén. Nemrégiben az utódok elbontották a régi házat és akkor római erődítmény egyik kövét ismertem fel.
Háros falu neve IV. Béla királyunk idejében, az 1264. október 14-én keltezett csuti adománylevélben szerepel, Szentmiklós, Csepel, Szőllős falukkal együtt. Eredetileg királyi birtok volt, a NagyDuna-ág mellett, a hárosi szigettel szemben Háros falu, és jelentős település volt a középkorban. Az első próbaásatást 1961. augusztusában végeztük. Akkor a hajdani templomudvarban ástunk kutatóárkokat. Az árkokból számos felnőtt csontvázát emeltük ki, köztük több férfinak a koponyája karddal volt kettéhasítva. A Nemzeti Múzeum ott levő régészének megállapítása szerint a gödörben levők a tatárjárás áldozatai lehetnek, akik a templomba menekültek. Az égett, üszkös tetőfák darabjait szintén megtaláltuk a gödör alján a csontvázak között. Az árokból polgári temetkezésből eredő női és gyermeksírok, illetve csontvázak is előkerültek.
Most, amikor már pontosan tudjuk és látjuk a falakat, komolyan foglalkozunk a gondolattal, hogy a maradványt fel kellene tárni és szükséges is lenne. Sajnos, a Csepelsziget igen szegény műemléképületekben, öreg házakban. A gyakori árvizek meg a sok háborúság mindent elpusztítottak. Ráckevén is most kutatják a régészek a monostor romjait, erre vezetik az új köves utat. Nem ártana a még földben rejlő néhány Árpád-kori templomkának a maradványait feltárni, gazdagítva adataival az amúgy is szegényes ismereteinket a középkori Csepel-szigetről.”