A Városi Könyvtár és Közösségi Ház épületében 1998 óta tekinthető meg az egyedülálló citeragyűjtemény, melynek darabjait a neves citerakészítő Molnár Imre adományozta Szigetszentmiklósnak. A több mint száz darabból álló, folyamatosan gyarapodó kiállítás széleskörűen mutatja be a hagyományos magyar hangszer fejlődését és külföldi rokonait.

Molnár Imre Hajdú-Bihar megyéből, a magyarországi citerázás fellegvárából származik, a hangszer iránti szeretettel apja oltotta be kisgyerekkorában. 1943-tól, Szigetszentmiklósra költözése után a Dunai Repülőgépgyárban, később a Csepel Autógyárban dolgozott. Mérnöki munkája mellett kezdett citeragyűjtéssel és -készítéssel foglalkozni, melynek eredményeként egy több száz darabból álló, nemzetközileg is elismert magángyűjtemény jött létre.

A hagyományos kialakítású magyar citerák mellett kifejlesztette saját, új citeráját, a „MOLCI”-t, mely különféle hangszerbemutatókon ismertté vált Japántól az Egyesült Államokig. A saját készítésű citerák fő újítása az volt, hogy a zenekari hangzás érdekében több, eltérő méretű fogólapot épített egyetlen hangszerre. Ezek között az előadás (koncert) alatt a játékos szabadon válthatott attól függően, hogy a mély vagy a magas szólamokat akarta kiemelni.

Molnár Imre tudását a 2000-ben megjelent A citeráról mindenkinek című kötetében foglalta össze, mely bemutatja a hangszer készítésének fortélyait fortélyait alaposan, mérnöki szemmel nézve, valamint annak történetét, a hangszertípus részletes, elemző összehasonlítását.

A citera a lantfélék családjába tartozó, hasáb alakú, húros hangszer, mely már az ősidők óta velünk van, és a magyarság is sok évszázada ismeri. A legkorábbi citerák (melyek a mai hangszerek képét és játékmódját mutatják) az Alpok keleti részéről, a 17. századból maradtak ránk. A téglalap-alakú dobozforma fölé kifeszített húrokat tremolószerűen, kaparva pengették. Később a forma úgy módosult, hogy a fogólappal szembeni oldalon a hangszer kihasasodott.

A magyar népi citera (más forrásokban tambura) az alpokbeli citerák leszármazottjának tekinthető. Egyszerűbb, népies, „egykótásnak”, vagy „egészhangosnak” nevezett citerán a diatonikus hangsort lehet megszólaltatni, a későbbi, zenekari hangszerként is használt változatok már kromatikus hangsort alkalmaztak. Hagyományosan része volt a mulatságok, lakodalmak tánczenéjének, zenekari hangszerként komolyabb szerepet csak a II. világháború után kapott. Ez viszont a hangszeren való játék módját is megváltoztatta: míg korábban inkább a ritmushangszer szerepét töltötte be, most már fontos, hogy megfelelően hangolva, dallamhűen tudja eljátszani muzsikáját a zenész, ami nehezebb feladat.

A kiállításon a látogató bepillantást nyerhet ennek a Magyarországon is hagyományos hangszernek a változatos formai világába. A népművészetileg is értékes, díszes, csikófejes, vagy más (galambdúcos) faragvánnyal ellátott példányok mellett modern kialakítású, egyszerű citerák is láthatók, továbbá megjelennek a magyar citera rokon hangszerei a világ minden tájáról.