Május 22-én nagyszabású szakmai konferenciát szervezett a Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár Helytörténet és helyi közösségek címmel. A konferencián a Pest vármegyéből meghívott előadók helytörténeti kutatási területeiket mutatták be, ezzel ismertséget szerezve izgalmas, helyi szinten kiemelkedően érdekes tevékenységüknek. A konferencián a szentendrei művészközösségek bohém tevékenységétől kezdve a szigethalmi bolgárkertészek szomorú történetén át Monorierdő középkori történetéig lehetett hallani a kisebb-nagyobb Budapest-környéki települések témáiról. Ebbe a sorba illeszkedett bele Miss Nándor előadása Ádám Jenőről, melynek teljes szövege alább olvasható. Az előadáshoz tartozó prezentáció elérhető a Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár oldalán itt.
Ádám Jenő – Egy muzsikus a történelem viharában
Ádám Lajos, Ádám Jenő bátyja fényképe.
(Helytörténeti Gyűjtemény, SZHGY_ÁJ_F_15.1.)
Ádám Jenő elültetett egy cédrusfát – ez volt a szolmizáció módszertana. Más kötötte hozzá a lovát – hiszen Kodály-módszerként ismerte meg a világ. Kapott elismeréseket – Kossuth-díjas volt, dalgyűjteményeit, pl. a Dal Mestereit máig használják zeneiskolák, 19 oktatási intézmény viseli a nevét. Mégis mellőzött volt – politikailag nem sorolt be senki mögé. Megtépte az első világháború, a nyilas uralom, a második világháború, a szocializmus.
Egész életében fontos volt számára szülőfaluja. Mindent ráhagyott, cserébe halála után több mint 40 évvel szülőfaluja, Szigetszentmiklós mindent megtesz, hogy a 20. század mellőzött muzsikusát méltó helyre emelje.
1896-ban született Szigetszentmiklóson. Édesapja rendőr volt, megbízatása miatt a család születése után rövidesen Budapestre költözött, így Ádám Jenő csak igen kevés időt töltött szülőfalujában. Ezek a rövid itt tartózkodások elsősorban a nyári szünetben mégis igen mély nyomot hagytak benne: magába szívta a falusi levegőt, családtagjain keresztül megismerte a falusi életmódot, az itteni munkákat, és a zenét, melyen keresztül a falu lakói kifejezték érzéseiket. Hiányos szolfézstudással gyerekként szigetszentmiklósi parasztasszonyok énekét jegyezte le.
(Helytörténeti Gyűjtemény, SZHGY_ÁJ_F_3.41.)
Iskoláit Budán végezte, tanítóképzőbe járt, ahol némettanárnak tanult. Utolsó éves volt, amikor 1916 januárjában katonának sorozták, iskolai végzettsége miatt tizedesi rangban. Rövid frontszolgálat után Erdélyben orosz hadifogságba került, és nyomorúságos körülmények között Razdolnojéba vitték. Tiszti fogolytáborba került, ahol rend, tisztaság volt, a foglyokat nem dolgoztatták, és a nagyrészt bécsi és pesti értelmiségiekből álló foglyok között pezsgő közösségi élet bontakozott ki. Ebben a közegben számtalan érdekes emberrel találkozott, akik közül többekkel szerencsés módon a háború után is tudta tartani a kapcsolatot.
1918-ban romlottak a körülmények, megbetegedett, és az orosz hatóságok fogolycsere keretében útnak indították hazafelé. Csakhogy közben kitört az orosz polgárháború, és vonata valahol a mai Kazahsztán területén megrekedt. Nyomorúságos körülményei közül Ádám Jenő egy helyi moziba került zongoristának. Egy Tatárszk nevű városban négy orosz színésszel került össze, akikkel együtt várta ki a vörösök bevonulását. Utána a helyi színházépületet rendbehozták, és rendszeres előadásokat tartották – Ádám Jenő írta a zenét a darabokhoz.
A fiatal művész itt döbbent rá arra, hogy a zene gyógyír a lelki bajokra. Háborús időszakban, amikor az ember létbizonytalanságban él, a zene megnyugvást jelent – Ádám Jenő pedig felismerte, hogy a zene tanításával segíthet a környezetében levő embereknek. Tatárszkban zeneiskolát nyitott – még nem sikerült hivatalosan megtalálni a nyomát, de saját beszámolója szerint az iskola a távozása után sokáig működött.
1919-ben végre elindult haza. Közel egy évig tartó hányattatás után érkezett Magyarországra, ahol szembesülnie kellett a trianoni békeszerződés szörnyű következményeivel – az első, amit Budapesten meglátott, a határon túlról menekült, a Keleti Pályaudvaron marhavagonokban tengődő magyarok tömege volt.
(Helytörténeti Gyűjtemény, SZHGY_ÁJ_F_3.38.)
Itt határozta el, hogy életét a zene tanításának fogja szentelni. Beiratkozott a Zeneakadémiára, ahol Kodály volt a felvételiztető tanára, majd idézőjeles osztályfőnöke – legalábbis ő maga így emlegette mesterét. Kodály Zoltánnal nagyon mély mester-tanítvány viszony, majd életre szóló barátság alakult ki.
Egykori tanítványa, Bartalus Ilona zenepedagógus, a Duna Televízió főszerkesztője úgy fogalmazott, hogy polifónia, egy hatszólamú élet volt Ádám Jenőé. Karnagy, tanár, zeneszerző, egyházzenész, tankönyvíró és népművelő volt ő. Mindegyik területen tudott maradandót alkotni, és munkáját szakmai alázattal, szerényen végezte.
Karnagyként, karmesterként az 1920-as években ért el kiemelkedő sikereket. A korszakban rendkívül népszerűek voltak a barokk óratóriumok, melyek közül például Händel Saulját vezényelte Ádám Jenő a Zeneakadémia koncerttermében több alkalommal is, teltházzal. Karnagya volt emellett a Budai Dalárdának, ami Magyarország egyik legnagyobb férfikórusa volt. A Kórust európai turnékörútra vitte, Szerbiában kitüntetést is kaptak.
(Helytörténeti Gyűjtemény, SZHGY_ÁJ_F_17.6.)
A karnagyi tevékenység mégis egyfajta kiegészítés volt csupán számára. A két világháború közötti időszakban a zeneszerzés állt a szívéhez legközelebb, műveivel a magyar népzenét, a magyar falu lelkiségét szerette volna a széles közönség elé tárni. Népdalgyűjtésbe kezdett, elsősorban Zalában járta nyaranta a vidéket, és összesen mintegy 100 népdal köthető az ő nevéhez széles népdalkincsünkben. Ő gyűjtötte az előadás elején elhangzó Én ültettem a cédrusfát kezdetű dalt is.
A népdalok zeneiségét felhasználva Magyar Falu (illetve Magyar Karácsony) címmel egy egészestés daljátékot alkotott, melyet a 30-as években Németországban megfilmesítettek. A daljátékot nagy sikerrel mutatták be a Zeneakadémián. Felvétel sajnos nem maradt fenn belőle, kéziratát az OSZK Zeneműtára őrzi.
Karnagyi és zeneszerzői tevékenységét népiskolai tanítói munkája mellett végezte. A Zeneakadémián óraadó tanár volt, amiért csupán jelképes fizetést kapott. Vágya az volt, hogy a Zeneakadémia alkalmazásában álló tanár legyen, ami végül 1930-ban teljesült. A tudása, eredményei megvoltak hozzá, a siker mégis nagyon nehezen jött el – ennek leginkább politikai okai voltak. Visszaemlékezéseiben így nyilatkozott erről az időszakról:
„Mivel az akkori kultuszminiszter, Hóman Bálint hírem szerint baloldalinak tartott, sőt ahogy később megtudtam, Horthy kormányzót is így informálták az ismeretlen irigyeim, évről évre elmaradt az akadémiai kinevezésem. Hiába voltam én koncertező dirigens és zeneszerző, nem neveztek ki. Hiába dicsértek – még a nagyzenekari művemet, a Dominika Szvitet is hiába adta elő a Filharmóniai társaság Dohnányi Ernő vezényletével, a nagy sikerre való tekintettel két egymást követő szezonban – nyolc éven át maradtam elemi iskolai tanító és főiskolai tanár egy személyben. A protekciót mindig aljasnak éreztem, mélyen szégyelltem, vele sohasem éltem, talán fölösleges büszkeségből, de undorodtam tőle, még a gondolatát is elvetettem.”
Életének pedagógiai szólama a 30-as években kezdett kibontakozni, amikor elkezdte az a kérdés foglalkoztatni, hogy miként lehetne az iskolán kívül is népszerűsíteni a magyar zenét. Kodályhoz hasonlóan fontosnak tartotta a fiatalság képzését, de úgy érezte, hogy e tevékenység beéréséhez hosszú idő kell, viszont a jelenlegi, háborútól vészterhes időben is szükséges a tanítás. Így fogalmazódott meg benne, hogy a felnőtt közönséget is meg kell szólítani. A korban divatos igénytelen nóta ellensúlyozását is fontosnak tartotta, ugyanakkor a növekvő német befolyás miatt a „germán szellem egyre jobban befurakodott a társadalomba” – mindez Ádám Jenőt cselekvésre szólította, így fogalmazódott meg benne egy rádióműsor elindításának az ötlete.
Kodály Zoltán elvetette az ötletet, és a Magyar Rádió sem volt nyitott, ám Ádám Jenő annyira kitartóan próbálkozott, hogy végül 1941-ben sikerült elindítania műsorát „Magyar élet, magyar lélek” címmel.
A műsor teljesen egyedi volt a maga korában. Felvétel sajnos nem maradt fenn, hiszen az összes adás élőben zajlott, de Ádám Jenő kéziratait máig őrizzük. A műsor úgy épült fel, hogy a mester először elénekelte az adásra kiszemelt népdalt, majd a szövegét elemezte – költői értékét, a népélet-néplélek összefüggést. Majd ismét elénekelte, ezúttal zenekari kísérettel. Az élő adásban vonósnégyes, cimbalom, fuvola, klarinét szólalt meg rendszeresen – a rádió előtt ülő hallgató pedig együtt énekelhette Ádám Jenővel és a zenekarral a népdalt, s a mintegy félórás adás végére meg is tanulta azt. Aztán politikai okokból lektorálták, cenzúrázták műsorát, végül 1944 júniusában a nyilasok betiltották.
A rádióműsor csupán egy kis szelete volt pedagógusi tevékenységének. Kodály Zoltán kérésére, és az ő ötlete alapján Ádám Jenő 1942-ben kidolgozta egy újfajta énektanítási módszer pedagógiai kézikönyvét, ez lett a magyarországi zenetanítás alapműve, a “Módszeres énektanítás a relatív szolmizáció alapján” című munka. A szakkönyv mellé gyerekeknek szóló füzetsorozatot is szerkesztett “Szó-Mi” címmel, melyben különböző korosztályok részére szedett csokorba népdalokat.
E füzetek képezték az alapját az 1948-ban készült Énekeskönyv című tankönyvsorozatnak, melyet Ádám Jenő az újonnan bevezetett általános iskolák ének-zene tantárgya részére írt. Tankönyveit aprólékos műgonddal készítette el, még az illusztrációkat is maga rajzolta. A színvonalas tankönyvek a relatív szolmizáció, vagyis a mozgó dó módszerének alkalmazásával szinte játszva tanítja meg a gyerekeknek a magyar népdalt – a ma is használt tankönyvek is merítenek az ő könyveiből.
Ádám Jenő életének pedagógiai szólama azonban több alkalommal is tragikus fordulatot vett.
Mivel tankönyvsorozata református zsoltárokat, templomtornyokat és a magyar néplelket tükröző vidám énekeket tartalmazott, nem felelt meg a kiépülő diktatúra elvárásainak. A cenzorok azt követelték Ádám Jenőtől, hogy változtassa meg tankönyve tartalmát – ő erre nem volt hajlandó, így a már kinyomtatott, szétosztásra váró tankönyvsorozatot bezúzták, majd egy szerkesztőbizottság a kéziratot teljesen átalakította. A népdalok egy részét átköltötték, az egyházi énekeket mozgalmi dalokra cserélték, és a rajzokat is átalakították, majd Ádám Jenő nevének teljes mellőzésével nyomtatták ki ismét. Csupán néhány példány maradt fenn az eredetiből ismerősöknél, illetve Ádám Jenő birtokában maradtak a kéziratok.
Módszertani kézikönyvét Kodály Zoltán elvitte egy New York-i konferenciára, ahol igen nagy sikert aratott. Az 1944-es magyar kiadáson Ádám Jenő – Kodály Zoltán szereplnek szerzőként – noha Kodály a módszer megtalálója volt, az ő ötlete alapján készítette Ádám Jenő a kézikönyvet, érdemi munkát nem végzett vele Kodály. Mestere iránti tiszteletből tette csupán Ádám Jenő a borítóra a nevét. Az amerikai kiadó jobban csengőnek találta Kodály nevét, így az angol nyelvű kiadáson már az ő neve szerepelt elől. Mire pedig spanyolul is megjelent, Ádám Jenő neve teljesen lekopott a címlapról, módszertani kötetének címe spanyol nyelvterületen Metodo Kodály lett.
E tragikus fordulatok ellenére Ádám Jenő folytatta pedagógiai munkáját, az 1950-es évektől ő lett a Zeneakadémia zenepedagógiai tanszékének vezetője, és így ő képezte Magyarország énektanárainak jó részét. Azonban valaki feljelentette, és megvádolták, hogy „tanszéke a klerikális reakció fészke”, így 1959-ben nyugdíjazták azzal a felkiáltással, hogy alkalmatlan az ifjúság nevelésére.
(Helytörténeti Gyűjtemény, SZHGY_ÁJ_F_27.34.)
Miután ilyen módon félreállították, a népművelői szerep maradt neki. A világháború utáni években újraindította rádióműsorát, az 1960-as évektől pedig a televízió képernyőjén folytatta tanítói munkáját, népdalokat, zeneelméletet, zenetörténetet tanított a nézőknek és a hallgatóknak. Nyugdíjazása után rengeteget utazott, vagy ahogy ő mondta, bujdosott – felkeresett számos magyar közösséget a világban, elsősorban Kanadában, az USÁ-ban, Dél-Amerikában. Mindenhol előadásokat tartott, tanított, de volt, ahol hónapokat töltött, mert a külföldön élő magyarok mindenhol szeretettel, barátsággal fogadták.
Idős korában tüdőbetegsége kötötte ágyhoz, a 70-es évektől fogva már nem tudott külföldi utakat vállalni. Ekkoriban barátkozott össze a szigetszentmiklósi Helytörténeti Gyűjtemény vezetőjével, Vöő Imrével, s nem kis részben ennek a barátságnak köszönhető, hogy teljes szellemi és tárgyi hagyatékát Szigetszentmiklósra hagyta. 1979-ben, még az idős mester életében megnyílt a neki dedikált Emlékház.
Ingóságai, kéziratai és művei a neki dedikált Emlékházban, illetve a Helytörténeti Gyűjteményben találhatók Szigetszentmiklóson. Úgy rendelkezett, hogy Szigetszentmiklóson temessék el, és sírja a falu felé nézzen, hogy örök nyugalmában is lássa, hogyan gazdálkodik hagyatékával falu.
(Helytörténeti Gyűjtemény, SZHGY_ÁJ_F_299.)
A hagyatékában levő jelentősebb összegből jött létre a 80-as évek végén az Ádám Jenő Alapítvány, ami azóta is működik, és támogatja a zenélni vágyó fiatalokat Szigetszentmiklóson. Az alapítvány kuratóriumi elnöke, Székely Miklós zenetörténész, karnagy hozzálátott a hagyaték tudományos igényű feldolgozásához. A munka eredményeként két kötet, és 1996-ban Ádám Jenő születésének századik évfordulóján nagyszabású koncert és konferencia valósult meg, illetve megjelent Ádám Jenő eredeti Énekes Könyvének reprint kiadása. A kutatás, Ádám Jenő nevének felemelése aztán évekre megakadt Székely Miklós váratlan halálával.
A 90-es években létrejött az Ádám Jenő Zeneiskola, mely újabb és újabb épületeket nőtt ki a városban, végül 2014-ben egy újépítésű, jól felszerelt épületbe költözött. Az iskolában jelenleg is nagyon aktív zenei élet folyik, és élénken ápolják névadójuk emlékét, éppen múlt héten tartottak művészeti hetet és emlékkoncertet Ádám Jenő halálának évfordulója kapcsán.
Mi a Helytörténeti Gyűjteményben a Károli Gáspár Református Egyetemmel együttműködve egy hároméves kutatási projekt zárásaként néhány hét múlva konferenciát tartunk Szigetszentmiklóson, ahol Ádám Jenő zenepedagógiai munkásságát fogják bemutatni neves kutatók, zenészek, pedagógusok munkásságán keresztül. Közben zajlik a hagyaték digitalizálása, a fényképes és tárgyi anyag online múzeumi térben való közzététele, valamint Ádám Jenő legfontosabb művei és visszaemlékezései is fokozatosan mindenki számára hozzáférhetők lesznek az online térben.