Értéktárba való felvétel dátuma: 2025.
Felterjesztők: Lakatos Előd, Lakatos Barnabás, Riesz Levente
9. évf., Kardos István Általános Iskola és Gimnázium
Molnár Imre életében a citera kiemelkedő szerepet játszott: pályafutásának jelentős részét a hangszer készítése, megszólaltatása és alapos megismerése határozta meg. A citera magyar népi pengetős hangszer, hosszúkás, fából készült testtel, amelyen kifeszített húrok szólalnak meg. Eredete feltehetően Közép-Ázsiába vagy az ókori keleti kultúrák – például Mezopotámia – hangszerkészítési hagyományaihoz vezethető vissza, és a magyarok vándorlásaik során hozhatták magukkal Európába. Mai formája azonban Magyarországon alakult ki, ezért joggal tekinthető igazi magyar népi hangszernek.
A legkorábbi citerafélék a 16–17. századból ismertek, de a hangszer széles körű elterjedése a 19–20. században történt meg, elsősorban a falusi közösségekben. Pásztorok, parasztok és népzenészek használták, mivel egyszerűen elkészíthető volt, és viszonylag könnyen el lehetett sajátítani a rajta való játékot. A citera így ősi gyökerekkel rendelkező hangszer, amelyet a magyar népi kultúra formált olyanná, amilyennek ma ismerjük. Számos típusa alakult ki, többek között a stájer citera, a dunántúli hasas citera, az alföldi kölyökfejes citera és a vályú citera. Molnár Imre maga is kísérletezett új formákkal, például elektromos citera készítésével.
Molnár Imre 1921-ben született Sárrétudvariban. Édesapja citerákat készített, és kiválóan játszott is rajtuk, így már gyerekkorában megszerette e népi hangszert. A kor sajátosságai miatt a hangszerkészítés nem nyújthatott számára megélhetést. Mérnöki végzettségét kamatoztatva a Csepel Autógyárban dolgozott főművezetőként, ahol precíz és felelősségteljes munkát végzett, miközben végig megmaradt érdeklődése a zene és a kézművesség iránt. Az 1960-as években találkozott Budai Sándorral, a „Népművészet mesterével”, aki arra biztatta, hogy térjen vissza régi szenvedélyéhez, a citerakészítéshez.
Ezt követően Molnár Imre újra citerákat kezdett készíteni saját, kis házi műhelyében, ahol szabadidejében nagy odaadással dolgozott minden egyes hangszeren. Nemcsak készítette, hanem gyűjtötte is a régi és az új citerákat, mert fontosnak tartotta a hangszer történetének és fejlődésének megőrzését. Gyűjtőmunkája nem korlátozódott Magyarországra: a világ számos országában járt, többek között Japánban, az Egyesült Államokban, Kanadában és Ausztriában. Hangszerbemutatókon Európa tizenegy országában ismertette meg a citerát, és ezzel nemcsak saját munkásságának, hanem a magyar hangszerkészítésnek is nemzetközi elismertséget szerzett. Ezeken az alkalmakon gyakran mutatta be kedvelt hangszertípusait, például a dunántúli citerát.
A dunántúli citera – más néven hasas citera – Magyarország legelterjedtebb és legismertebb citerafajtája. Nevét enyhén domború, „hasas” testformájáról kapta, amely nemcsak esztétikai sajátosság, hanem a hangszer hangzását is meghatározza. A domború test gazdagabb, mélyebb és teltebb rezonanciát biztosít, így hangja zengő, meleg és kifejező. Leggyakrabban kísérőhangszerként használják népdalok, táncházak és falusi mulatságok során, de egyszerű dallamok szóló megszólaltatására is alkalmas. Tradicionális formája és hangzása révén a magyar népzene egyik jellegzetes és nélkülözhetetlen hangszerévé vált.
Molnár Imre kiterjedt citeragyűjteményét már a 90-es években is kiállította Szigetszentmiklóson. Gyűjteményének nagy részét a városra hagyta, és a több mint ötven darabos kollekció máig a szigetszentmiklósi Városi Könyvtár és Közösségi Házban tekinthető meg. Molnár Imre célja az volt, hogy a citera élő hangszer maradjon a mindennapokban, ezért szorgalmazta az oktatásba való bevonását is. Munkájának köszönhető, hogy városunkban a mai napig nagy hagyománya van a citeraoktatásnak, a zenélni vágyó gyerekek között most is népszerű az Ádám Jenő Általános Iskola és AMI citeraoktatása, de van lehetőség a hangszeren játszani a Kardos István Általános Iskola és Gimnáziumban is.
Molnár Imre egész életét a citera szeretetének, megőrzésének és továbbadásának szentelte. Készítőmunkájával, gyűjtőtevékenységével és az ifjúság zenei nevelésének támogatásával hozzájárult ahhoz, hogy ez a különleges magyar hangszer ne merüljön feledésbe, hanem tovább éljen a következő nemzedékek zenéjében és mindennapjaiban, gazdagítva a magyar népi kultúrát és hagyományt.
Az előterjesztők pályamunkája
Érkezett a 2025-ös Értékeink Nyomában című pályázatra