Szigetszentmiklós életében ősidők óta fontos szerepet tölt be a halászat, hiszen főképp a folyószabályozások előtti időkben a Duna számos kisebb-nagyobb ága kiváló élelemforrást jelentett. A modern időkben pedig a néhai kavicsbányák helyén levő tavak nyújtanak jó helyszínt a haltenyésztésre. Lássuk, mit írt Vöő Imre bácsi a halászat történetéről!
A halászat múltjából és jövőjéről…
A halászat ősi foglalkozás. A halfogás eszközei a legrégebbi kultúrák leletei között is megtalálhatók, bár a sziklabarlangokban talált rajzok általában vadászjelenteket örökítenek meg. A halat csak később ábrázolják, ismerik (?). Az 5-6 ezer évvel ezelőtti kőkori emberek edényein, amelyek a Nemzeti Múzeumban, de a Kéktói kiállításon is láthatók, „halszálkás” minták is vannak.
Az egyiptomiak papirusztekercseiken, edényeiken megörökítették a hajót és a halat. A fémek elterjedésével a szigony is jelentős halfogó szerszám volt. De a fonalból készült hálót az őskortól kezdve ismerték és készítették, mint erről számos hálónehezék és szövőnehezék tanúskodik.
Honfoglaló őseink ismerték és űzték a halászatot. Bizonyára ezért is kerestek maguknak jó vízű és gazdag legelőjű országot. Magának Árpád apánknak is ezért tetszett meg a Csepel-szigete; – „Árpád vezér és nemesei bémenvén a szigetbe, s azon hely termékenységét és bujaságát s a Duna vizeinek erősségét látvány a helyet kimondhatatlanul megszerették” – írja Anonymus.
Szigetszentmiklós falu a nevét is a halászok és pákászok védőszentjéről kapta, már 1264-ben ezen a néven említik. Számos középkori írás tanúskodik Csepel-sziget halászatáról. Ennek nyoma Ráckevi hajdani mezőváros 1510 körüli évekből megmaradt címerében is szerepel. Az 1546. évi török adójegyzék szerint Szentmiklós falu 100 akcse török ezüstpénzt fizet haltized fejében, Háros falu 1562-ben 600 akcset fizet. De nemcsak a törököknek fizetnek a Csepel-szigetiek hal-tizedet, adót, a kegyes uraság is szerette a halat. A fentmaradt írások beszélnek erről. Az 1658. július 7-én kelt írás szerint Esterházy Sándor földesúrnak Ráckevi mezőváros sok egyéb mellett 2 mázsa vizát, Szentmiklós falu 2 száraz tok-halat adózik.
„Háros falu környékét Csontos Istvány szokta bérleni, esztendőnként két perzsiai szőnyegben és hat mázsa vizában fizette 1674-76 között adaját” – mondja az egyik feljegyzés.
Egyébként a halászat, vadászat joga 1848-ig az uraságé, a föld tulajdonosáé volt, az 1836. évi törvény 11 pontjának 8 paragrafusa szerint: „a halászat, vadászat és madarászat kizárólag a földesuradalmat illetvén, azok gyakorlása jobbágyoknak tilalmaztatik.” Számos népdalunk, közmondásunk őrzi a hal és a halászat, horgászás emlékét.
Az elmúlt években sokat beszélünk a halfogyasztásról. Magyarországon alig éri el a halfogyasztás fejenként az évi 3 kg-ot. Szovjetunióban 18, NDK-ban 8,5 kg a halfogyasztás fejenként. Hazánkban a halászatra 125 ezer hektár természetes vízfelület áll rendelkezésre. Halfeldolgozó üzemek épülnek Bikalon, Tatán, Sopolyán. Évek óta folyik a mesterséges haltenyésztés Százhalombattán is.
A FAO számvetése szerint az emberiség évente 65-70 millió tonna halat zsákmányol, termel. Ebből a mennyiségből 9,5 millió tonnát tesz ki az édesvízi halak tömege. Optimista számítások szerint az emberiség az ezredfordulóra 30 millió tonna édesvízi halat fog termelni – írják az újságok. A japánok évente kb. 10 millió tonna halat zsákmányolnak a terngeren, illetve termelnek az ország tógazdaságaiban.
Hazánkban a számítások szerint 1980-ra várható, hogy a fejenkénti halfogyasztás 4 kg-ra emelkedik.
Vöő Imre