“A Lengyel Motorszövetség rendezésében (1950.) szeptember 5. és 12. között bonyolítják le Lengyelország útjain a tehergépkocsik részére kiírt nagyszabású megbízhatósági és gyorsasági versenyt. Az autókat az előírt legnagyobb terheléssel kell megrakni, a táv: 2000 kilométer! (…) Mit várhatnak egy ilyen nemzetközi vetélkedésen az ismeretlen, megbecsült hírnevet sem szerzett új magyar teherautóktól? (…)
Szeptember 5-én Varsóban pisztolylövés jelezte a rajtot és a nyolc magyar Csepel szökkenve ugrott a versenypályára. Byalistok, Olstyn után Gdyniába kellett elérniök. (…)
A Sárvári Istvántól vezetett 12-es startszámú Csepel például megsérül hatvan kilométerrel Gdynia előtt. Vesztegelni kellett az úton, mert a ventilátor légcsavarja átdöfte a hűtőt, így nem haladhattak. A gépkocsivezető toporzékolt kínjában s mi mást is tehetett volna, hogy ne veszítsen hasznos másodperceket, letépte az ingét, cafattá metszette a vásznat és azzal tömte be a hűtő sebét. Gépháztető, hűtővédőrács és oldalfalak nélkül érkezett Gdyniába – de az elsők között!…
És mindvégig, kétezer nehéz kilométeren át tartották a magyar gépkocsik ezt az elsőséget, a bemutatkozás nagyszerűen sikerült. A Csepel-autó nevét megismerte a nemzetközi közvélemény, fényképét, és teljesítményét közölték az európai lapok…”
Így írt a Csepel D-350-ek sikeréről egy lengyelországi nemzetközi versenyen “A húszezredik” című kiadvány 1954-ből. A képen a második jármű pont a szövegben szereplő 12-es startszámú példány…