Somogyváry Ákos (j) és a Gyűjtemény két lelkes munkatársa, Arany-Maros Eszter (k) és Miss Nándor (b)

Óriási megtiszteltetés érte tegnap múzeumunkat. A Városi Könyvtárban este tekinthette meg a nagyközönség „A mi Erkelünk” című dokumentumfilmet, melynek vetítésére Erkel Ferenc szépunokája, Somogyváry Ákos karnagy is ellátogatott. A filmvetítés előtt jutott idő arra, hogy az Ádám Jenő Emlékházat is megtekintse – a ház tárlatvezetés helyett remek hangulatú beszélgetéstől, zene- és zongoraszótól volt hangos. Somogyváry úr nagy tisztelője városunk szülöttének, hiszen tanára az a Szabó Helga volt, aki a 90-es években sokat tett Ádám Jenő nevének felemeléséért például azzal, hogy reprint formában megjelentette az eredeti Énekes Könyveket. Somogyváry Ákos több, katolikus kötődésű kórus vezetője, valamint a KÓTA, vagyis a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége elnökségi tagja. Emellett szigetszentmiklósi kötődése is van: nagyapja testvére volt Gyula deák, vagyis a sokáig városunkban élő Somogyváry Gyula, a két világháború közötti időszak neves írója.

A mi Erkelünk egészen különleges és hiánypótló dokumentumfilm. Kiderülnek belőle Erkel Ferenc személyiségének különleges tulajdonságai Liszttel való kapcsolatától a sakkszenvendélyéig, megszólalnak benne zenei vagy képzőművészeti pályán kiemelkedőt alkotó leszármazottai, illetve megtudhatjuk, hogy Erkel eredetileg sokkal optimistábbra, pergőbb stílusúra komponálta a Himnusz zenéjét, mint amilyennek Dohnányi verzióját ismeri az ország. A filmet keressék az M5 televízió műsorán!

A filmvetítést, a remek beszélgetést, és az emlékházi látogatás megszervezését nagyon köszönjük Lupa János alpolgármester úrnak!

Leave a Reply