A 19. század második felében a fővároshoz való közelségnek köszönhetően Szigetszentmiklós nagyarányú fejlődésnek indult. 1850-ben a település lakossága 1924 fő volt, 1880-ra már 2564-en lakták Szigetszentmiklóst – szinte mind református vallásúak, az elenyésző számú katolikus mellett néhány zsidó vallású család élt még a faluban.
Szigetszentmiklóst a 19. században számos alkalommal sújtotta komoly árvíz. 1799-ben a frissen elkészült, még át sem adott templomot árasztotta el a víz, de a legendás 1838-as pest-budai árvíz sem kímélte településünket. 1850-ben pedig minden addiginál súlyosabb ár érte Szigetszentmiklóst: haláleset ugyan nem történt, de a február eleji áradásban mintegy 80 ház pusztult el. Az árvizeket a folyószabályozások okozták: a leszűkült medrű Dunán a zajló jég feltorlódott, gátat képezett, és a feltorlódó víz a gát fölötti részeket elárasztotta. A problémát a Kis-Duna szabályozása, majd a két végét lezáró zsilipek megépítése oldotta meg.
1843-ban Pesty Frigyes Csepel-sziget leírása című munkájában a következőket olvashatjuk Szigetszentmiklósról:
Szent-Miklós, Csepel faluhoz egy kis mfnyi távulságra a’ kis Duna mellett, Taksony faluval szemközt lapányos és a’ Duna kiöntésétől gyakran, legnevezetesebben 1838 nagy részint elpusztított helyen épült. – Jelenleg két ezer és egynehány lélek szám találtatik benne, többnyire reformátusok és mind törzsökös régi magyarok ivadékai. Szigetbeni határok csekély és homokos lévén a’ szomszéd pusztákon haszonbérben vállalt földeken kell keresniök mindennapi élelmeket, ’s azért a’ földmívelői alacsony falusi állásban tengődnek.
1853-ban hazánkban elindult a jobbágyfelszabadítás, azaz a feudalizmus rendszerének eltörlése. Ennek megfelelően a szigetszentmiklósi jobbágyok is megszabadultak a ráckevei uradalom felé nyújtandó kötelezettségeik alól. Az itteni földművelők már az 1700-as évek óta bérelték a földet a földesúrtól, melyeknek nagy részét, összesen több mint 1628 hold földet az 1860-as években kötött szerződések alapján meg is kapták az uradalomtól.