Adó. Mindannyian fizetjük, nem is kevés – és a történelem során ez bizony mindig így volt. A török időkben például különösen súlyos adóterhek sújtották a magyarokat, főképp azokon a területeken, amik a hódoltság és a Magyar Királyság határán voltak. Az ilyen, ún. kettős adóztatású vidékeken a töröknek, és a magyar földesúrnak is kellett fizetni. A török kori adóösszesírások Szigetszentmiklós történetéhez is fontos adalékokat adnak, ezekből tudjuk például, hogy már a török korban itt éltek a mai szentmiklósi családok elődei!

Lássuk, mit írt Imre bácsi az adóztatásról a Duna Menti Híradóban 1993-ban!

Adót mindig kellett fizetni!

Dézsmaház a Csepeli úton – itt gyűjtötték össze a helyi gazdák által befizetett tizedet. Az 1770-es években épült ház ma is áll, ez Szigetszentmiklós legrégibb épülete.

A mai emberek legfőbb beszédtámája úgy fontolom az adózás és az árak emelése. Mindkettőt szidja, átkozza főleg azt, aki kitalálta. Az átlag szegényember keserű szájízzel veszi tudomásul, hogy minden jövedelméből adót kell fizetni – és ki tudja meddig?

A lexikon szerint az adó az állam kenyere! A régi írások arról tudósítanak bennünket, hogy minden korban, minden nép valamilyen formában adózott felettesének. Adóztak pénzben, terményben, robotban. Az elmúlt hetekben a XVI. századi török adóösszeírásokat tanulmányoztam, külön a Csepel-sziget falvainak adózásait. Megtalálták a módját a törökök is az adózásnak. A legfontosabb állami adó a harácsadó volt, melyet császár adójának is neveztek. A magyar jobbágyoknak, vagy ahogy a törökök minden adófizetőt neveztek, a rájának, amennyiben 300 akcsét érő ingósága volt, évenként 50 akcse ezüstpénzt kellett fizetni.

A kapuadót Szent György napján kellett fizetni a török földesúrnak, mégpedig 50 akcsét. A 300 akcse ingóvagyon értékalapul szolgált a bíráskodásnál, pl. verekedésért, testi sértésért az a szegény ember, akinek nem volt 300 akcse ingósága, a fejbetörésért 100 akcsét, vérzőseb okozásáért 50 akcsét fizetett. Ha módosabb volt, többet róttak rá. A búzából, rozsból tizedét a termésnek kellett fizetni, akár csak a méhkasok, sertések után is. A must, lencse, bab, lenmag, gyümölcs, káposzta szintén adózás alá esett. A vízimalmok után 50 akcse volt az adó, ezenkívül szerepelt még hordóadó, sóadó, menyasszonyadó, hagyatéki illeték, büntetéspénz, kéményadó, fejpénz. Fizetni kellett a bárányok, a sertés, a kender, a szalma után.

Szigetszentmiklós 1546-ban 49 ház után adózott 6519 akcsét, 1562-ben már 118 család fizetett 41582 akcse ezüstpénzt. Tizenhat év alatt hétszeresére nőtt az adója! Egy ökör ára 300 akcse volt, ha átszámítom, akkor közel 140 ökör árát kellett fizetni a töröknek. Tudni kell azonban azt is, hogy hármas adózás volt akkor. Első volt a török, ők mindenből a tizedet kérték, akárcsak az uraság, mert a föld az övé volt a török megszállás alatt is. Ezenkívül illett adni egyházadót is. A régi megsárgult iratok keserves életről beszélnek az utókornak. Fizetni mindig kellett, ha aszályos, ha árvizes volt az esztendő – még akkor is fizetni kellett, ha a gazdának nem maradt semmije.

A törökök kiűzése után a császári seregek és végrehajtói ültek a jobbágyok nyakára és adóztatták meg őket. Ők is mindenből tizedet kértek, követeltek a „kegyelmes úrnak”. Ezenkívül évenként kétszer, „Szent György és Szent Mihály napján” tisztességes ajándékot kellett vinni a földesúrnak – tyúkot, pulykát, libát, kacsát stb.

Az adózáson kívül még robotot is kellett szolgálni évenként az uraság földjén. Ez évi 52 nap igás vagy 102 napi gyalogos robot volt egész 1848-ig. Tehát nincs új a nap alatt. Ezek szerint mindig adózni kellett még ha sírva-ríva is. Azt tartja egy közmondás: a magyar embert háromszor megkopasztják, negyedszer is kitollasodik. Reméljük valahogy így lesz ezekben a mostani szűk esztendőkben, ha megadóztatnak is majd csak egyszer vígabb esztendők virradnak ránk. Győzzük kivárni, békességben, egészségben.

Vöő Imre

Leave a Reply