Zöld erdőben lakom
Hogyan gyűjtünk népdalokat?
A gyűjtőutat mindig alapos felkészülés előzi meg. Fel kell kutatni, hogy előzőleg járt-e ott valaki népdalt, néptáncot gyűjteni, mikor járt ott, kikkel találkozott és mit talált: a régről ismert dalokat lehet keresni (változáskutatás). Bár ritkán akad még olyan hely, ahol első lehet a kutató, soha, senki által nem lejegyzett dallam manapság már nemigen kerül elő.
A faluban mindenki ismeri a nótás ajkú embereket, akik hajlandók idegennek is elénekelni a dalaikat. Ezeket korábban lejegyezték egy kottás füzetbe vagy hangzó anyagként rögzítették kezdetben fonográfra, majd magnószalagra. Manapság már mindenki a digitális megoldásokat használja.
A Zenetudományi Intézet adatbázisa szerint a ma bemutatott dalunk lelőhelyén, Márkházán (Nógrád) eddig csak Ádám Jenő járt ilyen céllal, 1928-ban. Márkháza mellett Nógrádmegyeren és Mátraverebélyen jegyzett fel palóc dallamokat, de hogy mi vitte pont ezekre a településekre, azt nem tudjuk. Terv szerint érkezett vagy ismerőshöz ment kikapcsolódni és egy kis munkára vágyott? Nem tudjuk.
Bár ebben az időben már elterjedőben volt, hogy hangzó anyagot is felvegyenek, de a készülék, az Edison féle fonográf drága és nehéz volt, a viaszhengerek tárolása a nyári melegben pedig szinte megoldhatatlan. Ádám Jenő 1927-29-ben jegyzetfüzettel dolgozott – ezek a mai napig megtalálhatók a Szigetszentmiklósi Helytörténeti Gyűjteményben.
Idézzünk most tőle:
„A népdal: porban talált kavics. Az egykori földes utakon több volt belőle. Egy, lám, ott maradt az aszfaltos műút szélén, vegyük fel, csupa költői beszéd, szemérmes, rejtett érzelem.”
Zöld erdőben lakom
Szövege lírai, egyik szövegváltozatban a bánatos szív nyugtalansága, másikban a beteljesedett szerelem tükröződik. A támlapon szereplő ötsoros változatban az ötödik sor, mintegy visszhang-szerűen megismétli, nyomatékosítja a 4 sor szövegét, szépen, megbékélten írja le a magányt.
Ereszkedő dallamvonala, rövid népdalsorai a többezer éve a magyar néplélek körül „keringő”, ható, ún. régi stílusú népdalok közé helyezi ezt a csodakavicsot.
Zöld erdőben lakom/ Keressél galambom,
Nyári folyóvíznek/ Csak zúgását hallom.
Nyári folyó vize/ Ősszel megaluszik,
Fájdalmas a szívem/ Soha meg nem nyugszik.
A nyári folyóvíz/ Ősszel megaluszik,
De a mi szerelmünk/ Soha el nem múlik.(Márkháza (Nógrád) 1928. Fehér József 48 é)
A dal néhány évtizeddel később már hatsoros változatban él Palócföldön. A népi furulyások az utolsó dudás, Pál István zenei örökségeként játsszák és őrzik.