Remekül teljesített a Helytörténeti Gyűjtemény idei időszaki kiállítása, több mint ezer szigetszentmiklósi tekintette meg a tárlatot! A hétköznapi látogatók mellett kiemelkedően sokan jöttek el a két kézműves foglalkozásra a Miklósi Mustra és az Adventi Vasárnap keretében, de sokan vettek részt a megnyitó helyett megrendezett ismeretterjesztő előadáson is. Külön köszönet illeti a Kardos István Általános Iskola és Gimnázium, valamint a József Attila Általános Iskola pedagógusait, akik sok osztályt elhoztak a kiállításra.
A tárlat tablói könnyen mozgatható rollupokra készültek, így biztosan találkozhatnak még a kiállítással más helyszíneken, iskolákban, vagy akár más településeken is. A kiállítás összeállításáért hatalmas köszönet illeti Sávoly Tamást, a Postamúzeum muzeológusát, aki rendelkezésünkre bocsátotta a kiállításban levő tárgyak egy részét, valamint Takács Istvánnak, aki magángyűjteményéből számos rádióval és technikai érdekességgel egészítette ki a tárlatot.