Iskolái, valamint Petőfivel és Jókaival való barátsága okán kapcsolatban volt a császári hatalom ellen lázadozó pesti fiatalsággal, így első kézből értesült 1848 márciusában a kibontakozó eseményekről.
Hogy igénytelen kis falunkban mi is résztvevő kifejezést adjunk a lelketemelő országos nagy örömnek, Balla kollégámmal zászlót csináltattunk az iskolásgyermekek által összehordott filléreken mind a két iskola számára s azok lobogtatása alatt körmenetet rendeztünk a falu utczáin végig! Húzta a cigány zenebanda a divatos indulókat; a tanuló gyermeksereg énekelte a „szózatot” és „néphimnuszt” azután Petőfi „Talpra magyar”-ját!
Húsvét után aztán összeíratták velük a faluban a nemzetőrségre fogható férfiakat, és a létszám alapján két századot is ki lehetett állítani. A katonai tapasztalatokkal rendelkező Balla Lajos tanító lett az egyik század parancsnoka, Kardos István pedig főhadnagyi rangot kapott.
Zöld nyíl: Kardos István és a szentmiklósi nemzetőrök útja a szenttamási csatába 1848. július-szeptemberben.
Piros nyíl: Kardos István útja a Szőregi csatába 1849. augusztus-szeptemberben.
A miklósiakat első ízben a szerb felkelők ellen megindított hadjárat során mozgosították. A falunak ekkor a lakosság arányának megfelelően húsz felfegyverzett nemzetőrt kellett kiállítania, amit sikerült teljesíteni, és Kardos István, valamint Balla Lajos vezényletével a miklósi katonák meg is indultak délre, hogy részt vegyenek Szenttamás városának ostromában 1848. szeptember 19-én. Az ostrom sikertelen volt, a szerbek lázadását pedig végül nem sikerült leverni, de a miklósiak közül legalább nem halt meg és nem is sérült meg senki, és mindannyian szerencsésen hazajöttek.
Később kb. 80 miklósival 1849-ben a Szeged melletti Szőregen augusztus 5-én Kardos is részt vett az ottani ütközetben – a vesztes csata után Aradra menekült, ahonnan csak nehezen tudott hazajutni. Arról nincs hír, hogy mennyi miklósi veszett oda akkor, de mivel az egy valóban véres csata volt, biztosan voltak veszteségek.