Kardos István 1846-tól haláláig, 47 esztendőn át tanított Szigetszentmiklóson. A rendkívül érdeklődő és aktív tanárember a kor több híres személyiségével találkozott, hallotta beszélni Kossuthot, ismerte Petőfit, Jókai Mórt. Naplója valóságos kincs azok számára, akik szeretnék jobban megismerni azt a kort.
Én születtem 1822-ik év deczember 3-ik napján, Ferus bátyámnak éppen 13-ik évfordulatán reggeli 8 órakor. Anyámnak 11-ik gyermeke voltam. A kereszteléskor István nevet nyertem. E néven már 3-ik.
A Szabolcs megyei Nyírbogáth községben született. Lévai Kardos felmenője feltehetőleg a 14. században kapott nemesi címet. Már apai nagyapja is Sárospatakon végzett református pap volt, apja a vajai Vay gróf gazdatisztje volt. A fiatal Kardos István Debrecenben majd Sárospatakon tanult, az iskolái befejezése után a gróf gyermekeit tanította. Az így összegyűjtött pénzből Eperjesen továbbtanult, filozófiából tett vizsgát 1840-ben. Innen Kecskemétre került, tanítónak tanult, közben összebarátkozott Jókai Mórral, akivel még évekkel később is élénk kapcsolatot tartott. Szalkszentmártonba került tanítónak, ahol barátságot kötött a vele egyidős Petőfi Sándorral – a fiatal költő Mednyánszky Bertához írott szerelmes verseit Kardos István tisztázta, és küldte a pesti kiadóknak, amiért jutalmul egy nyomtatott példányt kapott Petőfitől. A példány sajnos nem maradt fenn „valamelyik tőllem kölcsönözni szokott olvasó roszakarata miatt”.
Kardos Istvánt 1845 márciusában hívták meg Szigetszentmiklósra Balla Lajos mellé, hogy a lányokat oktassa.
Balla kollégámmal én igen jó barátságos viszonyban éltem. Egymás nélkül semmi látogatást sem tettünk a falunkbéli jóembereinknél, kik dicsekedés nélkül mondva – szerettek bennünket, és sokszor hangsulyozták, miszerint még ilyen derék két tanítójuk nem volt.