Májusfa állítás 1992-ben a Kéktón

A majális két arca. Május 1. a munka ünnepeként szerepel a hivatalos naptárakban, ám az ünnepnek van egy egyházi gyökere is.

Az ünnep eredete a Néprajzi Lexikon szerint valószínűleg Szent Fülöp és Szent Jakab apostol vértanúhalálához köthető, hazánkban a legtöbb helyen ezért állítják a májusfát a két szent napján, május 1-jén. Szigetszentmiklós református falu lévén nem tartotta a szentek napját, de májusfát itt is állítottak a legények.

Általában a fát a komoly udvarló, vagy a vőlegényjelölt állította fel, barátai segítségével. Hat-hét cimbora is segédkezett a munkában, amelyet az éj sötétjében, este 11 órakor kezdtek. Úgy kellett dolgozni, hogy a gazda ne ébredjen fel. A májusfára színes szalagok kerültek, üvegben bort tettek a díszített fára. A fának egy egész hónapig kellett állnia a lányosház udvarán. Ha a gazda rajtakapta az éjjel ténykedő legényeket, rendszerint megvendégelte őket. A májusfa kb. egy hónapig, pünkösd napjáig állt.

Május 1-jei felvonulás a falu központjában 1967-ben

Az ország sok területén kötődött a májusfához egy ügyességi verseny. A pünkösdikirályt több helyen úgy választották, hogy a májusfa tetejére rögzített borosüveget vagy bokrétát kellett megszerezni a májusfa tetejéről – akinek ez előbb sikerült, ő lett a pünkösdikirály.

1890 óta létezik a munka ünnepe, mellyel tulajdonképpen a nyolcórás munkanap bevezetését ünnepeljük. 1886. május 1-jén Chicagóban komoly tüntetések kezdődtek a nyolcórás munkanapért, mely fegyveres zavargásba torkollott, a rendőrök sortüzet nyitottak a tüntetőkre, aminek következtében nyolc munkás életét vesztette. Ennek az eseménynek az emlékére 1889-ben a II. Internacionálé meghirdette, hogy a szakszervezetek közösen és világszerte szervezzenek felvonulásokat a nyolcórás munkanap bevezetéséért. Magyarországon az első májusi felvonulást 1890. május 1-jén rendezték.

A szocialista országokban kötelezővé vált ilyenkor a munkásfelvonulás, és május első napja így összefort az ingyen sörrel és virslivel…

A szöveg forrása: Néprajzi Lexikon, valamint Vöő Imre cikke a májusfáról a Fényszóró hasábjairól.

Vélemény, hozzászólás?