A Csepel Autógyár mérnökei számára rendkívül fontos volt, hogy a több évtizedes járműgyártási tapasztalat ne vesszen kárba. A Laplander szép próbálkozás volt, de igazán mégis a saját fejlesztésű teherautók gyártása volt a csepelesek szívügye.
A profilváltás miatt a felsőbb vezetés teljesen meg akarta szüntetni a járműgyártást, a Csepel Autógyárat kizárólag az Ikarus beszállítójaként akarták fenntartani. A kis- és közepes teherbírású járművek gyártása valóban meg is szűnt, ám a 700-as család továbbfejlesztéséből a 70-es évek elején sorra újabb és újabb járművek születtek. Először egy kínai delegáció tagjai találkoztak az akkor még csak papíron létező D-750-es teherautóval, akiknek annyira megtetszett a terv, hogy sikerült velük árban és szállítási határidőben megállapodni.
A D-750-es sikeres lett, a típust hamarosan 36 változatban gyártotta a Csepel Autógyár. A fejlesztés lehetőségei természetesen szűkültek: a jármű a Csepel saját fejlesztésű hosszbordás-kereszttartós alvázaira épült, azonban a főegységek a költséghatékonyság jegyében azonosak voltak az autóbuszokba kerülőkkel. Az új teherautók Rába-MAN motorokat, ZF-váltókat, Bendiberica váltóműveket kaptak, ezzel párhuzamosan a saját motorok fejlesztése és gyártása megszűnt.
