A II. világháború után az újjáépítéshez ahogy minden érintett országnak, Magyarországnak is szüksége volt új tehergépjárművekre. 1949-ben erre a célra hozták létre a Csepel Autógyárat, melynek első járművéhez, a 350-es típushoz az ausztriai Steyr művektől érkezett a licensz. Az Autógyár mérnökei az évek során továbbfejlesztették a járművet, és a felhasználási területnek megfelelően számos változatát hozták létre. A típus legfőbb két előnye, hogy az alvázra jól variálhatóan, modulárisan lehetett felépítményeket rendelni bármilyen igényt kiszolgálva, valamint egyszerű felépítése miatt könnyen szervizelhető és elnyűhetetlen volt.
Az alváz hidegen sajtolt acélból, szegecseléssel, később melegen sajtolt acéllemezekből elektromos hegesztéssel készült. Nagy teherbírású, egyszerű felépítésű létraváz volt, mely megkönnyítette a szerelést és karbantartást, mert minden alkatrész könnyen hozzáférhető volt. Klasszikus elrendezésű jármű volt, az alvázon legelöl a motor kapott helyet, majd a vezetőfülke, mögötte pedig a rakodótér.
A D-350-es tehergépkocsi szíve a D-413-as négyhengeres, négyütemű dízelmotor volt. Lökettérfogata több mint 5000 cm3, teljesítménye pedig 60 lóerő volt. A 3,2 tonnás jármű maximum 3,5 tonna súlyt tudott szállítani, így kis teherbírásúnak számított. Elsősorban katonai felhasználásra készült. Kis számban benzines változatban is gyártották, mely D helyett B jelzést kapott.
