Karácsony közeledtével idézzük fel, milyen szokásai voltak elődeinknek az év legszebb ünnepével kapcsolatban! Vöő Imre bácsi szenvedélyesen tanulmányozta nem csak Szigetszentmiklós, de a környékbeli települések néprajzát is. Lássuk, mit ír a karácsonyi népszokásokról a Fényszóró hasábjain, valamikor az 1970-es években!
Karácsonyi népszokások és babonák
Megpróbáltam összegyűjteni valamit a Csepel-sziget lakóinak karácsonyi népszokásaiból, babonáiból. Szigetcsépen a német családoknál egyszerű szokások éltek. Karácsonykor nemzeti eledel volt a halászlé, Szilveszterkor a kocsonya, Újév napján pedig a sültmalac. A karácsonyfát már december 23-án este fel kellett díszíteni, mert Ádám-Éva estén már nem volt szabad dolgozni. Csak az ünnepi vacsora készülhetett. Ezen az estén az éjféli miséig vacsora után szokás volt a rokonság látogatása, a férfiak pedig éjfélig kártyáztak. Éjfélre pedig mindenkinek misére kellett menni a fiatalok közül. Aki nem ment, másnap nem kapott ebédet. Ezt komolyan vették!
A gyerekeknek a cipőt ki kellett tisztítani és az ablakba kitenni, abba kapták az ajándékot. A betlehemesek már járták a falut 7 gyerek beöltözve pásztori viseletbe. Csépre más faluból jöttek át a szegény magyar gyerekek betlehemezni pénzért. A német nemzetiségűek jártak betlehemezni. Szokás volt karácsony első napjának délutánján a temetőbe is kimenni a kedves halottak sírját meglátogatni. A csépi szerbek a karácsonyfát az első szobába tették a két ablak közé az asztalra. Két oldalán egy-egy gyertyatartóban éjjel-nappal gyertya égett. A szerbek karácsonyt január 6-án tartottak.
A leggazdagabb népszokások és babonák Lóréven és Tökölön maradtak fenn. A délszlávok karácsonyi népszokásához tartozott a badnyák (tuskó égetés). Karácsony bojtjének éjjelén nagy tuskót égettek, mely egész éjjel parázslott. Ez a hajdani régi, füstös szabadkéményes konyhákban történt. A kiszemelt szárazfát (cserfa vagy gyümölcsfa) karácsony estéjének napján vágták ki. Aztán lóval huzatták haza. Hasogatni nem volt szabad (ez falunként változott, volt ahol szétvágták), hazaérve pedig a fát búzával megszórták. Szigetcsépen a tűzhelyre szórtak búzát. Este a hatórai harangszó után viszik be a házba a fát, és tüzet gyújtanak alatta. Utána hozzák be a szalmát a szobába. Ezzel a tuskóval főzik meg a bacsorát, majd egész éjjel hagyják parázslani. Ez volt a badnyák.
A badnyák szenét vagy hamuját általában mindenhol eltették, megőrizték, mert gyógyerőt tulajdonítottak neki. Tökölön például a karácsonyi és Istvánnapi szénnel kenegetik a torkukat, ha fájt. Több helyen szemmelverés ellen is használták. Ráckevén a tyúkok helyét szórták meg hamujával, hogy ne tetvesedjenek meg. Lóréven viszont azért, hogy jobban tojjanak.
Szokás volt még a szalma elterítése a szobában. Tökölön miközben a gazda behozza a szalmát pi-pi, kvo-kvo-t kiált, hogy jól költsenek a tyúkok. Általában karácsony harmadnapján viszik ki a szalmát a szobából.
Tökölön a tyúkoknak csinálnak belőle fészket, hogy jobban tojjanak. Lóréven az egyik gazda váltig állította, hogy azért pusztult el a szomszéd borja, mert nem szórtak alája karácsonyi szalmát. Az étkezésnek is ugyanúgy megvan a szokása ilyenkor. Tökölön amikor a háziasszony a levest behozza, a gazda búzával beszórja, hogy annyi áldás legyen rajta, ahány búzaszem ráesett. Csépen mézzel keresztet rajzolnak a gyermekek és felnőttek homlokára, hogy édesek legyenek, mint a méz., máshol meg ajkukat kenik meg.
Éjfél után a tököli gazdák szentelt vízzel megszórják udvarukat, az istállót, hogy áldást hozzon, távol tartsa háztájuktól a rosszat. Karácsony estéjén lefekvéskor nem jó a ruhát az asztalra tenni, mert akkor abban mennek el a boszorkányok, tartja a hiedelem – írja Deisinger Margit néprajzkutató Környékünkön gyűjtött népszokások című munkájában.
A fenti néhány kiragadott példa bemutatja, hogy milyen népszokások voltak nagyanyáink idejében karácsony, szilveszter és újév ünnepein. Sok mindent lehetne még összegyűjteni a sziget falvaiban élő idősektől, sietni kell, mert magukkal viszik a sírba a hagyományokat, babonákat.
Csepel Sziget néprajza, nemzetiségének hagyománya igen gazdag, érdemes gyűjteni.
Vöő Imre