Múlt héten olvashatták a török-korról való összefoglalónkat. A szövegben említett Háros falut az 1960-as években találták meg, és elég komoly régészeti ásatás is zajlott a helyszínen. A szakemberek egy sor érdekességet találtak a falu helyén: a néhai templom a tatárjárásban pusztulhatott el, és a felgyújtásakor a falusiak közül többen is odaveszhettek. A falu a török korban (vagy már előtte) eltűnt, de nevét a ma már Csepelhez tartozó terület neve még mindig őrzi. Lássuk, mit írt az ásatás eredményeiről Vöő Imre bácsi 1976-ban a Fényszóróban!
Háros középkori falu romjai
Az elmúlt tavasszal házépítéskor a Nagy-Duna partján terméskő alapra bukkantak egy telek tulajdonosai. Ki akarták emelni a köveket, de azok egymáshoz voltak kötődve, malterozva. A család fiatalabb tagjai kíváncsiak voltak, hogy meddig és milyen mélyen van a fal, nekiálltak, és elkezdték kiásni. Az eredmény: 130 cm-re elérték a fal alját és egy téglalap alakú építmény alapjai bukkantak elő. Amikor kiásták, rengeteg középkori tégla, tetőcserép darabjai, padlótéglák és több emberi csontváz került elő. A leletekről és a falmaradványról értesítették a miklósi múzeumot D. Gere József asztalos unokái. A helyszín megtekintése után megállapították, a most előkerült falak a középkori Háros falu templomának tartozéka, a torony alapja. A szomszéd telken a föld alatt húzódik a volt Tere-Tóth féle földben a templom további része. A megyei múzeum régésze, dr. Tettamanti Sarolta a helyszínt megtekintette és a rom feltárást érdemesnek tartotta és hitelesítette.
Régóta tudjuk, hogy itt templom volt, hiszen minden szántáskor szekérderéknyi terméskövet forgatott ki az eke. A föld gazdája pedig egy fél házra való terméskövet hordott be a faluba és ebből építette nádfödeles házát a múlt század közepén. Nemrégiben az utódok elbontották a régi házat, és akkor római erődítmény egyik kövét ismertem fel.
Háros falu neve IV. Béla királyunk idejében, az 1264. október 14-én keltezett csúti adománylevélben szerepel, Szentmiklós, Csepel, Szőllős falukkal együtt. Eredetileg királyi birtok volt, a Nagy-Duna ág mellett, a hárosi szigettel szemben Háros falu, és jelentős település volt a középkorban.
Az első próbaásatást 1961. augusztusában végeztük. Akkor a hajdani templomudvarban kiástuk a kutatóárkokat. Az árkokból számos felnőtt csontvázat emeltünk ki, köztük több férfinak a koponyája karddal volt kettéhasítva. A nemzeti Múzeum ott levő régészének megállapítása szerint a gödörben levők a tatárjárás áldozatai lehetnek, akik a templomba menekültek. Az égett, üszkös tetőfák darabjait szintén megtaláltuk a gödör alján a csontvázak között. Az árokból polgári temetkezésből eredő női és gyermeksírok, illetve csontvázak is előkerültek.
Most, amikor már pontosan tudjuk és látjuk a falakat, komolyan foglalkozunk a gondolattal, hogy a maradványt fel kellene tárni és szükséges is lenne. Sajnos a Csepel-sziget igen szegény műemlék-épületekben, öreg házakban. A gyakori árvizek, meg a sok háborúság mindent elpusztítottak. Ráckevén is most kutatják a régészek a monostor romjait, erre vezetik az új köves utat. Nem ártana a még földben rejlő néhány Árpád-kori templomkának a maradványait feltárni, gazdagítva adataival az amúgy is szegényes ismereteinket a középkori Csepel-szigetről.
Vöő Imre