Mai, jogi útvesztőkkel teleszőtt világunkban azt gondolná az ember, hogy a házassági szerződés is újkeletű találmány. Pedig Magyarországon ősi szokásról van szó, hiszen Werbőczy István rendkívül fontos törvénykönyve, az 1517-es Tripartitum is részletesen leírja. A hitbér avagy móring lényege, hogy a nő vagyonjogi helyzetének erősítése céljából a házasság előtt a leendő férj szerződéses formában vagyonát, vagy annak egy részét a menyasszonya részére elzálogosítja. Lássuk, milyen helytörténeti érdekességeket tárt fel Imre bácsi a múlt században a móring szokásáról!
Házassági szerződés 1874-ből
Országszerte elterjedt hagyomány volt a múlt században a jegyajándék, hitbér vagy gyakran német eredetű szóval móringlevélnek nevezett házassági szerződés. Ezt a népi joghagyományt a nép élete termelte ki, a saját szükséglete szerint. Legtöbbször a vőlegény és a menyasszony kötötte a megállapodást, vagy a szülők ajánlották fel a fiatal párnak. Sokszor csak kézfogással szentesítették és becsület dolgának számított, máskor pedig a pap, tanító, jegyző előtt foglalták írásba. Az ilyen móringlevelek ha előkerülnek a szekrények fiókjaiból sok érdekes adatot tartalmaznak a régi népélet megismeréséhez.
Szigetszentmiklóson a múzeumban is látható egy móringlevél 1874-ből. Igaz, papírját megviselte az idő vasfoga, de még olvasható. Itt az volt a szokás, hogy a móringlevél egy példányát letétbe helyezték a református egyház ládájába. A második világháborús harcokban elhányódott az egyház tulipános ládája a bennelévő iratokkal együtt. Szerencsére sikerült a régi írásokból néhány darabot begyűjteni a múzeum részére, mely hajdanán a ládában lehetett.
Íme a móringlevél. szövege: “Alul is írott Simon Péter házastársul vevén magamnak Tóth Lídia asszonyt, Simon Istvánnak özvegyét, hogy irántami hűséges szeretete, s netalán előforduló betegségemben gondos dajkálkodása hálátlanul ne maradjon, tekintetbe vevén, hogy koromnál fogva Istenem előbb kiszólíthat az élők közül ő nála, hogy ezen esetben elhagyott állapotban ne maradjon, kötelezem ezennel magamat és első házasságomból származott gyermekeimet:
1./ Hogy második feleségem Tóth Lídiának, azon esetben ha gyermektelenül meghalok, az új házasságból gyermekem nem származnék, 300 mondván háromszáz forintot lefizetni tartoznak.
2./ Ha gyermekem születnék a második házasságomból, kötelezem örököseimet, hogy a gyermeknek és édesanyjának Tóth Lídiának számára az ő közremunkálása által szerzett új vagyonomnak felét kiszolgáltatni kötelesek. Megjegyezvén, hogy az eddig keresett vagyonom, mely háromezer forint tőkepénzben áll, kizárólag első házasságomból származott gyermekeimet illeti.
3./ Ha a netán született gyermek kiskorúsága alatt az én halálom bekövetkeznék, nemsokára utánam a gyermekem is meghalna, ez esetben özvegyem számára csak a fent kikötött összeget, a háromszáz forintot kötelesek kifizetni.
4./ Házamban holtigvaló lakást biztosítok számára mindaddig, míg a nevemet viselendi,azaz új házasságra nem lép, de a háromszáz forint összeg számára ez esetben is kifizettessék ha új házasságra lépne.
Kelt: Szigetszentmiklóson, június 21. 1874.
Előttünk – N. Gere István, Simon Péter, sz.Bötz János … Az egyház levéltárában levő eredetinek szószerinti másolata ez …
Az ígéret-levelekről 1806-tól gyakran találunk bejegyzéseket az egyház házassági anyakönyvében. A Csupor János 1806. évi ígéretlevele rövid pár sor ugyan, de érdemes idézni: – Hogyha elvett feleségem özvegyen fog maradni – tehát tulajdon házában mindaddig míg mostani férje Csupor Jánosnak nevét viseli, – tisztességes özvegyi kenyeret ajánlván neki a megnevezett tanúk előtt.
A két idézett ígéretlevél érdekes néprajzi szokást tartalmaz hajdani öregapáink életéből. Régen a házasságon állt, vagy bukott minden, a vagyonra nagyon vigyáztak, biztosítva akarták látni magukat és feleségeiket öregség és betegség idejére. Ezt írásba is foglalták, – ma mi végrendeletnek hívjuk az ilyesmit. Erdemes az öreg írásokat böngészni, a múlt küzdelmes életének hagyományainak emlékei kerülnek napvilágra. A tanulságot levonhatjuk magunknak belőle.
Vöő Imre