Kincse Józsi bácsi a Honismereti szakkör egyik legtekintélyesebb tagja volt, akinek visszaemlékezései egyedülálló betekintést engednek a 20. század első felének életébe. A kor mezőgazdasági munkái között megjelentek már a gépek, de ezek drágák voltak, és csak kevesek engedhették meg maguknak, így az aratás-cséplés munkafolyamatainak többsége még a gazdag falunak számító Szigetszentmiklóson is kézzel zajlottak. Lássuk, hogyan emlékezett vissza Kincse Józsi bácsi a kenyérgabonák régi cséplésére!
I. rész – hordás
Az a világ eltűnt, amikor még a nagyon nehéz, de feledhetetlenül szép kézi aratással takarítottuk be kenyérgabonáinkat és betakarítás (hordás) előtt 14, de legalább 10 napig gondosan keresztbe, (csomóba) rakva kint maradtak, hogy a szemek acélosodása és a tarló gőze-párájától származó fermentálódása folytán termelődjön bennük a fontos sikértartalom.
A 10-12 nap alatt minden földmíves család rendbehordta szérűs (szürüs) kertjét, kocsijait, szekereit felszerelte rájuk a gabonaszállításhoz csatlósokat, tartórudakat, a nagy munkához szükségesen bővebben etette, takarmányozta igavonó állatait és utána elkezdődött a nagy munka második része, a hordás-betakarítás.
A munka minél gyorsabb elvégzéséhez ebben az időszakban is korán kelt a falu és így a hajnalhasadás minden reggel kintérte a kocsikat a felrakásra váró gabonakeresztek mellett. És olyan emlékezetes szép volt a kora reggeli napfényben dűlőuitainkon 15-20 egymás után ballagó megrakott kocsi, szekér zörgése, csikorgása a fényesre pucolt lószerszámok, jármok, járomszögek csillogása, a rakományok tetején heverésző emberek vidám nótája, hogy mindezekről fénykép és magnófelvételeket kellett volna készíteni. Különösen érdekesek voltak a régi hosszú fatengelyű négyökrös szekerek és hajtóik ostorainak durrogása.
A szérűskertekben pedig szaporodtak a szebbnél szebb asztagok, melyek iránt a férjhez menendő nagy lányok és kikapós menyecskék is érdeklődéssel viseltettek. Tekintélye volt előttük a szép asztagot rakó legénynek és fiatal házas embernek.
II. rész – cséplés
A behordás után, mely akkor olyan gondosan történt, hogy az életet jelentő drága szemekből sem a tarlón, sem hordás közben a járművek fenekén keresztül, sem pedig a szérűs kertben lehetőleg el ne veszelődjön semmi, következett a befejező rész nagy munkája, a cséplés. Az én iskolás gyermek koromban már alig volt egy pár cséplőfával csépelő banda, kik néhány gazdánál a szép hosszúszárú rozsból a soroksári szecskások számára készítették a zsúpot. Már akkor a 2-4 erős ember által hajtott kis cséplőgépek sem működtek, csupán emléküket őrzi 2-3 darab a faluban. Nagy gőzcséplőgépe volt Simon Benőnek, de ez állandókan a pusztákon dolgozott. Rövid időn belül szerzett cséplőgépet Bán Péter és Ördög Péter is, melyekkel a nagyobb gazdáknál végezték el a cséplést, míg a kisebb gazdák és törpebirtokosok szérűikben lévő nagyobb mennyiségű gabonát 2 és 3 pár lóval vontatott járgányos, úgynevezett lovasgépek csépelték el, mivel a nagy gépek akkor még nem is vállalták a kisebb asztagok cséplését a sűrű vontatással járó időveszteség és a kisebb kereseti lehetősége miatt sem.
A lovasgéppel való cséplésnek különösen az volt az érdekessége, hogy a székely testvéreknél szokásos „kaláka” szerint a szomszédok, rokonok és barátok összesegítésével folyt le. Ez volt a nagy előnye, míg hátránya az, hogy a gép mellett dolgozók teljes létszámának egész napi élelmezéséről gondoskodni kellett a csépeltető gazdának és pedig nem akárhogyan, ha azt akarta a gazdasszony, hogy szó ne érje a ház elejit. A nagy gépeknél csak a gépészt, fűtőt és a két etetőt volt köteles a csépeltető gazda élelmezni. Így folyt a nekem és Sándor testvérbátyámnak a gyönyörű munka, mely idő alatt hozzá szoktunk a társas élethez és az étkezések közben, de különösen a késő esti friss puha szalmán való lepihenéskor gyönyörködve hallgattuk, élveztük sok egyszerű falusi embertől élettapasztalataik, életélményeiknek csodálatosan értelmes módon való elbeszélését, előadását.
A nagy munka a lovasgépek után a polyvás gabonának kézzel hajtott szelelőgéppel történő szeleléssel, kitisztításával fejeződött be, de ezt a munkát elvégezték maguk a családok is. Ahol pedig volt szelelőgépe és elég munkaerő, ott elvégezték a cséplés alkalmával.
Közvetlenül az első világháború előtt 1910-12. évben azután eltüntetk a lovasgépek is, mivel az időközben 6-7-re szaporodott gőzgépek már elvállalták a kisebb asztagok cséplését is. Hogy a nagy munka minél zavartalanabbul folyhasson 2-3 kisgazda is összehordta gabonáját egy megfelelő szérűskertbe. Cséplés után pedig mindenki hazavitte mindenét a saját portájára.
Megemlítendő még, hogy a gőzgépek a tizedik mázsáért, a lovasgépek pedig keresztenként, illetve csomónként 6,5 liter gabonáért dolgoztak.
Az a régi világ valóban eltűnt nehéz robotjával, de színével és ízével is. Sajnos az emlékek is tűnőben vannak, sőt el is tűnnek rövid idő múlva. Pedig soha nem tudnak új, szebb holnapot építeni azok, akik nem ismerik teljes egészében, minden életmegnyilvánulásában a tegnapot! A gépkorszak is viselve válik majd, mint az új csizma, új ruha.
Szigetszentmiklós, 1973. július 30.
Kincse József, 77 éves nyugdíjas