Szigetszentmiklóst az évszázadok alatt több ízben is öntötte el árvíz, volt, hogy csaknem teljesen elpusztította a falut a víz. A legveszélyesebbek az úgynevezett jegesárak voltak, amikor a Duna lentebbi részén a zajló jég gátat képezett a mederben, és a gát fölötti részeket pillanatok alatt elöntötte a feltorlódó folyó. Ilyen volt a közismert 1838-as, Pestet keményen sújtó árvíz, és egy ilyen katasztrófa okozott hatalmas károkat pontosan 65 éve 1956. március 10-én. Gyűjteményünk egyik alapítója, a Honismereti szakkör elnöke, Simon Albert bácsi így emlékezett vissza arra a napra:
„Félrevert harangzúgás riasztotta Szentmiklós lakosságát: újra ömlik a víz a szigetre! A Petőfi úti lakásunkról én is lapátot fogtam és igyekeztem le a kis-Dunához, de a piactérnél lovaskocsikkal találkoztam, akik homokért igyekeztek. Én is fölkapaszkodtam, és mentünk a Tököli útra, ahol megpakoltuk a kocsit és vittük a homokot a Cigány-hídhoz. Orr már sokan voltak, a kocsik is egymást érték, gyorsan zsákokba szedtük a homokot, amit a híd alatt a víz elé raktak és amögé pedig szintén homokot lapátoltak jól betaposva, hogy bírja a víz nyomását. Mi négy forduló homokot vittünk, s addigra meg is telt a híd alja.
Ez az árvíz 30 cm-rel magasabb volt az 1941-es árvíznél. Sok házban állt. A szigeti kertünkben lévő motorház ablakán folyt be a víz (a villanyszivattyú-motor bent maradt). A vasút melletti kerítések tetején csónakokkal jártak át.
Másnapra hideg lett, jégpáncél borította az elöntött szigetet. A ladikok alatt amikkel mentették az elöntött házak holmijait ropogott a jég.
A másfél hétig vízben álló házak közül kettő összedült, Kincses János és az Idvorján Gyula őrnagy háza.